2013. június 27., csütörtök

Taion c. dal története a gazette-tól

"Furuta Junko
Nem tudom, hányan hallották már ezt a nevet. Furuta Junko 1989. január 4-én meghalt. Az emberi kegyetlenség és könyörtelenség egyik védjegyévé vált a 16 éves lány halálának embertelen körülménye.
1988-at írunk, mikor Furuta Junkót, egy életvidám fiatal lányt elrabolta négy 16-18 éves „társa” (sajnos a nevek sehol sem hitelesek, mert a tettesek a börtön után változtattak, így felesleges is említeni), és tartott fogva 44 napon keresztül, mely megegyezett – talán felül is múlta azt – a pokollal. A méltóság teljes sárba tiprását kellett elviselnie, miközben testi-lelki szenvedésével örömet okozott a fiúknak.

A lány vesszőfutása csak erős idegzetűeknek:!! a teljes történet:http://japanfelderito.hu/az-emberiessg-valdi-tragdija/


"A bűnösök nevetségesen kis időt töltöttek börtönben, egyikük 1999-ben szabadult, de 2004-ben már vissza is került hét évre egyéb bűncselekmény miatt. A vezetőt első fokon 17 évre, társai közül az egyiket 4-6, másikat 3-4 a negyediket pedig 5-10 évre ítélték. Az ítélet ellen hárman fellebbeztek, köztük a vezető is, de a másodfokú bíróság az ítéletet szigorította: a vezető 20 évet, egyik társa 5-9 évet kapott, míg a másik 5-7 évet. Bizony, számoljunk csak. Ezek a kegyetlen gyilkosok ezért a tettükért már hivatalosan nem felelősek, büntetésüket leülték, és szabadon járnak Japánban.
Junko édesanyjának később szembesülnie kellett a valósággal, hogy valójában mi is történt a lányával. Miféle mérhetetlen szenvedésen ment keresztül, megtapasztalva az emberi kegyetlenség legsötétebb rejtekein megbúvó állatiasságot. Mindenkinek a saját feladata elgondolkodni az efféle dolgokon, bár számomra felfoghatatlan az ilyen szintű szenvedés és embertelenség…"

Tényleg nem ajánlom az elolvasását,én az elsőnél is sírtam :( egyszerűen rettenetes:(

Nagyon szörnyű,amit vele tettek,és minden tiszteletem a lányé,amiért,olyan soká kitartott.



Ez a történet ihlete meg a gazettét és írták meg az egyik híres dalukat
.http://www.youtube.com/watch?v=sj8rNC5VACI

ezt a dalt ugyanis az Ő emlékére írták. és ezzel halhatatlanná tették.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése