Egy olyan korszakban élek, ahol a borítók miatt vesszük meg a CD-ket, így hát ez nagyon meghatározónak számít manapság. (RUKI)
Be kell, hogy valljam, le akarom győzni a profi liga játékosait a fűvel benőtt baseball pályán. (Maximum the Ryo-kun)
RUKI: Nagyon örülök a mai beszélgetésünknek!
Maximum the Ryo-kun: Szintúgy, én is alig várom. Változtattál a hajviseleteden, igaz?! Feltűnt, mivel volt lehetőségem megnézni a PV- és a hozzá készült fotósorozat végeredményét különböző magazinokban.
RUKI: Eh?! Mutattak neked magazinokat, ráadásul olyanokat, amelyekben mi kerültünk az előtérbe?
Maximum the Ryo-kun: Persze, látom ezeket a magazinokat. Egyszer a bandánkkal egy Jigokuezu nevű helyen léptünk fel, de előtte még volt egy koncert is, kimondottan a visual kei cospleyerek részére. Rengeteg the GazettE rajongót láttam azon az eseményen.
RUKI: Borzasztóan örülök, hogy ezt hallom! Az igazság az, hogy Maximum-sant már nagyon rég óta ismerem! Valamikor, körülbelül tíz évvel ezelőtt, felvételeket készítettünk egy hachiouji-i stúdióban. Azokban az időkben Maximum-san masszívan szerepelt a lemezboltok polcain. Kiragasztottak a bandáról egy polaroid képet a boltban, így szereztem tudomást Maximum-san létezéséről. Kíváncsivá tett, ezért aztán megvettem a CD-t majd meghallgattam. A dalok meghallgatása után nagyon izgatottak lettünk a bandánk basszusgitárosával (REITA). Tulajdonképpen mindig is szerettem a hardcore-t. Mi Ryo-kun-san zenéjének a gyökere?
Maximum the Ryo-kun: A SCANCH (Egy japán rock banda, amely 1982-ben alapult. Fő inspirációjuk a Led Zeppelin, a Queen és egyéb 1970-es zenekarok voltak). Az igazat megvallva, azt terveztem, hogy egy karcsú, ragyogó rocker leszek selymes, hosszú szőke hajjal (lol). Alsó középiskolás éveim alatt legszívesebben egész nap a Rolly Teranishi (a SCANCH énekese és szólógitárosa) poszteremet bámultam volna, amelyet a szobámban ragasztottam fel. Mielőtt elindultam volna az iskolába, összekulcsoltam a kezeimet és azt mondtam a Rolly poszteremnek: „Megyek!”. A korszakról beszélve pedig, azok voltak azok a napok, amikor a hard rock kiemelkedően népszerűnek számított. Olyan bandák ideje volt akkoriban, mint a Guns and Roses, a Motley Crue, vagy a Metallica. Szerettem a hozzájuk hasonló bandákat, de a nővérem, Nao hatással volt rám ilyen téren, s neki köszönhetően olyan bandák is felkeltették az érdeklődésemet, mint az Unicorn, vagy a SCANCHés onnantól kezdve a 70-es évek rock bandáit kedveltem.
RUKI: De voltaképpen a zene, amit játszotok nem más, mint zajos rock éshardcore, igaz?
Maximum the Ryo-kun: Rengeteg olyan zenét kedvelek, melyek más-más zenei stílusba sorolhatóak. Kezdve a különböző országok hardcore és metál zenéitől, reggae, mellow-core, továbbá hallgatok még népszerű funk számokat a Showa korszak (Hirohito császár uralkodásának ideje 1926-tól 1989-ig) bálványaitól, sőt a 80-as évek anime zenéit is kedvelem (lol).
RUKI: Ah ~ kétségtelenül. Habár Hormone-san zenéje nagyon durva, emellett igencsak dallamos és fülbemászó is. A dalaitok felépítése és megszerkesztése nagyszerű, ezért is csodáltam a számaitokat mindig.
Maximum the Ryo-kun: Tudod, rengeteg személyiség lakozik bennem. Mikor azt gondoltam, hogy túlzottan érzékeny vagyok, gorombává váltam; amikor úgy tartottam, hogy kényes és finnyás lettem, átváltoztam arcátlanul erőszakossá. Úgy gondolom, hogy ezek a személyiségtípusok akarva-akaratlanul is tükröződnek a zenénkből. Szerintem a Hormone-on keresztül érzékeltetni tudjuk, hogy nincs semmi rossz a zenében, amit kedvelünk. Mi egyszerűen csak összerakjuk azokat az alkotóelemeket, amelyeket szeretnénk.
RUKI: A Hormone volt az első bandád?
Maximum the Ryo-kun: Nem, már tagja voltam egy másiknak is korábban. Egy középkategóriás Pop Punk banda volt, amelynek a zenéje túltett a Hormonedurvábbik oldalán is (Pop Punk à a punk rock és a pop rock elemeit vegyítő zenei irányzat, amely a 70-es évek óta van jelen). A banda gyakran lépett fel egy másik zenekarral, amire valójában a Hormone elődjeként tekinthetünk. Korábban, amikor még nem a Hormone tagja voltam, a „Bou-kun” nevet használtam. A későbbiekben illusztrációkat készítettem a Hormone szórólapjaihoz, illetve a demófelvételekhez, s a múlt maradványaként hozzácsatoltam a „-kun” –t a nevemhez, így innentől kezdve már Ryo-kunként ismertek.
RUKI: Valóban! Ryo-kun még most is készít különféle művészi munkákat. Én is ugyanebben a cipőben járok, hiszen magam is készítek ilyen jellegű alkotásokat a bandánknak.
Maximum the Ryo-kun: A the GazettE CD borítóinak és könyvecskéinek dizájnja tényleg minőségi.
RUKI: Egy olyan korszakban élek, ahol a borítók miatt vesszük meg a CD-ket, így hát ez nagyon meghatározónak számít manapság.
Maximum the Ryo-kun: Igen, igen, teljesen meg tudom érteni.
RUKI: Rendben. Ryo-kun-san, hogyan írod a dalszövegeket, illetve az ehhez tartozó dolgokat?
Maximum the Ryo-kun: Alapvetően félénk típusú ember vagyok, ezért azéneklésnek azon módját kedvelem, amikor japánul énekelsz, anélkül, hogy a szádat szorosan a füleimre tapasztanád, s nem tudnám eldönteni, hogy valójában milyen nyelvet is használsz előadás közben. Ez az, amiért a dalszövegeink jelentését nehéz megérteni és felfogni. Egyfajta vétség ez a részünkről, melyet az albumokhoz csatolt könyvecskékben próbálunk helyrehozni, amelyben magyarázatot kapcsolunk a szövegekhez (lol). A legújabb albumunkon (Yoshu Fukushuu), a szavak már nem voltak elegendőek, ezért a dalszövegek magyarázatát képregényekkel oldottuk meg (lol).
RUKI: Ez nagyszerű! Hormone-san, van valamilyen rögeszméd a koncerthelyszínekkel kapcsolatban?
Maximum the Ryo-kun: Nos. Ha a bandánkról van szó, nem azok a fajták vagyunk, akik a nagy stadionokban szereplő, profi baseball ligások szintjére törekszenek. Sokkal inkább olyan típusúnak tartjuk magunkat, akik az egyszerű baseball játékosokhoz szeretnének tartozni. Ezek a játékosok fűvel benőtt pályán játszanak, hatalmas stadionok helyett. Természetesen rendelkezünk némi tapasztalattal és tájékozottsággal ilyen téren, de ott van az izgalom is, amely átjárja az egészet. Köztük még egy szomszédos, idős ember is üthet nagyot, majd vihet véghez egy nagy hazafutást (lol). A hasonlat annyit tesz, hogy mi azt csinálunk, amit csak akarunk, saját kényelmünk szerint. Azonban mélyen legbelül, mégis inkább a stadiont választanám. Semmi sem hasonlítható a munkához, amely alatt nem kell az eladásokkal kapcsolatosan aggódni, majd folytatni a zeneszerzést és élő koncerteket adni a bandatársaimmal. Ez az, amiért mégis inkább azt kívánom, hogy nagyobb helyszíneken léphessünk fel. Be kell, hogy valljam, le akarom győzni a profi liga játékosait a fűvel benőtt baseball pályán.
RUKI: Teljesen megértem, hogy miről beszélsz. Ha eljön az ideje egy élő koncert felvételének, jó dolog, ha egy stadionban vehetitek fel; fellépni egy nagy csarnokban nagyszerű, huh. Ugyanakkor azt érzem, hogy Hormone-sant mindig is az eredeti cél vezérelte, nagy határozottsággal. Tisztelem mindezt. Tényleg elképesztő! Kérlek, engedd meg, hogy a legközelebbi alkalommal is láthassam a fellépéseteket!
Maximum the Ryo-kun: Feltétlenül! Kérlek, engedd meg, hogy én is láthassam athe GazettE-t élőben. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése