Aoi: Ma van a FADELESS kiadásának időpontja.
Ruki: Milyen volt a FADELESS ez alkalommal? Kielégítetlenek voltak közületek azok, akik a keményebb dalokat szeretik? És azoknak, akik a dallamos számokat kedvelik: túl gyenge volt a dallamosság? Csak a finom vonal mentén csináltuk. Izgatottság érzettel tölt el, hogy nem üti meg a csúcsot. Ahhoz, hogy azt elérjük, óvatosan főzögettük, ki tudja, hány hónapnyi időn át.
[A DIVISION albumukkal, a the GazettE igazán megpróbálta megmutatni mindkét oldalát, a keményet is és a dallamosat is, elválasztva ezeket két CD-ben. Érdekes tudni, hogy megpróbálták a kettőt összehozni a FADELESS-el.]
Ruki: Az új albumunk, a BEAUTIFUL DEFORMITY októberben lesz kiadva. A Single-ünk egy úgynevezett megelőző Single. A kép alapján az album olyan, mintha ötünk alkotóelemei kiterjednének minden felé. Mielőtt eléneklünk egy dalt, tartunk egy dal (jam=???) ülést. Ez olyan, mintha szinkronizálnánk a saját elméinket.
Ruki: Azt hiszem, ténylegesen kezdünk "banda" lenni. És a következő albumunk, azoknak, akik meghallgattták a FADELESS-t, elklépzelhető, hogy mminden várakozásukat eláruljuk. Amikor a FADELESS-t hallgattátok akkor, úgy hiszem, össze fogtok hangolódni a képpel, ami nekem van most. Ráadásul, a ragyogásának növekedni kellene. Biztosan finom lesz még egyszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése